|
Témaindító hozzászólás
|
2007.12.18. 20:06 - |
Gondolatok egy beszámoló kapcsán
Tárnok polgármestere sokadszorra nevezi „közigazgatási puccsnak” azt a sajnálatos tényt, hogy nem sokkal önkormányzati működésük megkezdését követően sikerült elüldözni a hivatalból számos tapasztalt, kiváló dolgozót, köztük vezetőket is. Lehetséges volna, hogy nem látta, nem érzékelte, mi történik körülötte, vagy ez is valamilyen stratégia része?
A választásokat követő fél évben nyolc munkatárs, a dolgozók közel egyharmada hagyta ott a hivatalt. Ez azért több mint elgondolkodtató. Lássuk csak, mi is történt.
Volt egyszer egy önkormányzat, ahol a választások után új képviselő-testület alakult, új polgármesterrel. Ha nem is mindennapos, de nem szokatlan, négyévente előforduló esemény. Ez a közszolgálatban dolgozókat, így a polgármesteri hivatalokat sem éri, nem is érheti váratlanul.
A váltás rutineljárás. Ilyenkor tájékoztatni kell a polgármestert és a képviselőket, az önkormányzatot belülről még soha nem látott helyi politikusokat arról, hogyan is működik egy település. Nem volt könnyű dolog, de hivatásukhoz méltóan a mi hivatali vezetőink helyt álltak. Sokat túlóráztak, dolgoztak, hogy a működés folyamatosságát fenntartsák. Köszönetet nem kaptak érte, csak bizalmatlanságot. Azaz, egy idő után csak dolgoztak volna, ugyanis napjaik nagy részét egyre inkább az alaptalan vádaskodások elleni védekezés töltötte ki. Az új képviselők egy része eleve úgy gondolta, hogy aki a régi vezetés alatt dolgozott, az csak áruló lehet, és egészen biztosan be akarja csapni őket. (Nem ártana a kezdő képviselőknek előírni a közigazgatási alapvizsgát, hogy némi fogalmuk legyen a közigazgatás működéséről. )
Mindennaposak lettek a támadások, a fenyegetések, a megaláztatások. Ehhez felhasználták az egyik képviselő hivatalbeli rokonát is. Belülről kezdték el bomlasztani a hivatalt. Egy vélt vagy valós sérelmektől szenvedő emberről van szó, aki úgy érezte, most jött el az ő ideje. Mintha ő nyerte volna meg a választásokat – mondogatták a kollégák -. olyan nagy lett a mellénye. Ismerjük, milyenek a sértett, bosszúszomjas emberek, különösen, ha a hatalom is mögéjük áll. Az előző nyolc év mellőzését most kompenzálni szerette volna, ezért dróton rángatott bábuként bármit megtett, amire a hatalom új birtokosai utasították. Rettegésben tartotta a kollégáit, úgy viselkedett, mintha a dolgozók jövője tőle és képviselő barátaitól függne. Alázatot és meghunyászkodást várt el a kollégáitól. Bennfentességét bizonyítandó, a hivatallal kapcsolatos rendteremtési terveit mindig úgy vezette fel, hogy: „én és a Gábor…, én és a férjem…” Rendszeresen azzal riogatta a dolgozókat, hogy mivel alkalmatlanok a beosztásuk ellátására, előbb-utóbb menniük kell. Hacsak nem nyerik el az ő jóindulatát, már akinek erre egyáltalán esélye volt, hiszen a legtöbb kollégával már korábban összeveszett. Nem jött be, amit szeretett volna, ha eddig csak keresztülnéztek rajta, mostantól kifejezetten kerülték. Gyakran siránkozott azon, hogy elhallgatnak a kollégák, ha ő bemegy egy irodába. Ettől még frusztráltabb lett. Egyre esztelenebb ötleteket adott képviselő rokonának, elvbarátainak és „a Gábor”-nak, hogyan lehetne átszervezni a hivatalt és az intézményeket. Mindenféle racionalitást sutba dobva, a közös érdekek mentén egymásra találtak, és a feje tetejére állították a hivatalt, miközben megsértettek, megbántottak, megaláztak jó néhány becsületes, szorgalmas és az új vezetéssel még mindezek ellenére is lojális szakembert.
Az elméletük szerint a pénzügyi vezetőt le kell fokozni egyszerű ügyintézővé, le kell csökkenteni a fizetését (meg is tették!), ugyanakkor kötelezni kell arra, hogy az eddigi (vezetői) munkáját továbbra is végezze. Készítse el az önkormányzat költségvetését, vállaljon érte felelősséget egyszerű, mezei beosztottként (!), majd később tanítsa be a helyére kerülő új vezetőt. Utána persze nem tartanak igényt a szolgálataira, ezt nyilvánvalóvá tették számára. Nap, mint nap fegyelmivel fenyegették valamilyen légből kapott ürüggyel, amiről másnap kiderült, hogy semmi alapja. A közigazgatási hivatal vezetőjének kellett személyesen kiszállnia a településre, hogy elmagyarázza a polgármesternek, jogsértőek az intézkedéseik, és jobban teszik, ha megegyeznek a dolgozóval, elkerülendő a munkaügyi pert, amit a dolgozó minden bizonnyal megnyerne. Végül persze kiegyeztek vele. Az nem ismeretes, hogy a képviselő hivatalbeli rokona mit kapott a vezetéstől a jó tanácsért és annak következményeiért. Úgy hírlik, fizetésemelést kapott, ő egyedül a hivatalban.
A rokonnak egy másik irodavezető is útban volt. Újabb tanácsot adott, ezúttal a három napja hivatalban lévő új és önhibáján kívül gyakorlatlan, megbízott jegyzőnek. Alkalmatlannak titulálták az irodavezetőt. A több évtizedes tapasztalattal rendelkező, elismerten jól dolgozó kollégát a törvénysértő módon jegyzővé avanzsált pályakezdőnek volt mersze írásban (!) alkalmatlannak minősíteni és megvonni vezetői pótlékának egy részét. Persze a kolléga a bírósághoz fordult. Miután az önkormányzat új vezetése megkapta az első idézést a tárgyalásra, gyorsan megszűntették a kolléga munkakörét és végkielégítéssel elküldték. Ő meg persze örült, hogy mehetett, hiszen ki akarna ilyen munkahelyen maradni.
Időközben a régi jegyzőnek is elege lett a napi szekatúrából. Nem volt hajlandó kinevezni a képviselő egyik rokonát, és nem volt hajlandó leváltani a pénzügyi vezetőt, még akkor sem, amikor erre írásban szólították fel (!). Nem akart úgy nekiindulni egy új évnek, hogy a pénzügyi vezetőjét, akinek kisujjában van a költségvetés készítés, elmarják mellőle, kiszervezik alóla a hivatalt. És azt sem tette meg, ami bizony, ha hiszik, ha nem, igaz történet: két hét betegállomány után a kollégákat feljelentették az egészségbiztosítási pénztárnál táppénzcsalás miatt. Sokáig lehetne folytatni a hasonlóan dicstelen esetek sorát, de nincs értelme újra feltépni a sebeket. Mindenesetre, aki tehette, elment korkedvezménnyel nyugállományba. Egyes képviselők és rokonaik szerint nem kell sajnálni őket, a hivatal ajtajában sorba állnak a jobbnál jobb szakemberek, hogy itt dolgozhassanak. A régi jegyző mérlegelt és döntött. Lemondott, otthagyta a hivatalt. Bolond is lett volna ilyen körülmények között maradni.
No de térjünk vissza polgármesterünk kedvenc kifejezésére, a közigazgatási puccsra. Ez a nyolc dolgozó, a „puccsisták”, köztisztviselők. A fizetésükből élnek, nincsenek tartalékaik. Nemcsak ők nyolcan, de jóval többen is otthagyták volna a hivatalt, ha nem fenyegette volna őket az egzisztenciális csőd. Nem mindenki talál azonnal új munkát, és valamiből addig is élni kell, ezért a többség, reggelente ugyan gyomorgörccsel, de maradt. Aki viszont tehette, az elment. Nem azért, mert nem szerettek dolgozni. Nem azért, mert féltek maradni. És nem is azért, mert meg akarták buktatni a politikusokat. Nevetséges feltételezés. Dőreség azt gondolni, hogy ezek a kishivatalnokok valamiféle homályos politikai cél érdekében feladják az állásukat.
Felelősen gondolkodó vezetőhöz méltatlan ez az összeesküvés elmélet. Ráadásul olyannyira légből kapott, hogy nincs, aki komolyan venné. Ugyanakkor elhiszem, hogy fájdalmas lehet egyedül maradni a gondokkal, és a polgármester cserbenhagyásként éli meg a munkatársai távozását. Csakhogy ez nem volt hirtelen távozás. Nem kellett volna így történnie, ha emberszámba veszik őket. Senki nem tűri sokáig a megaláztatások sorozatát. A fene nagy bizalmatlanság oda vezetett, hogy az új önkormányzat maga alatt vágta a fát. Amikor aztán a földre huppant, kitalálta ezt az összeesküvés elméletet.
A választások idején közszájon forgott, hogy az egyik polgármester-jelölt összeállított egy listát azokról a személyekről, akiket választási győzelme esetén el kell távolítani a tárnoki intézményekből. Polgármesterünk tagadja, hogy lett volna ilyen listája. Biztosan így is van, miért ne hinnénk neki. Furcsa módon mégis egyre több nevet lehet kipipálni ezen a nem létező listán. Amikor arról olvasok, hogyan kívánja az önkormányzat az intézményeit átszervezni vagy megszűntetni, az az érzésem, hogy nemsokára teljes lesz az a lista.
Bayer Margit, volt tárnoki jegyző
|
Levél a tárnoki jegyzőnek
Dr. Simon Mária asszonynak
Tisztelt Jegyző Asszony!
A Tárnokhír decemberi számának 12. oldalán Jegyzői tájékoztató – rendeletalkotási tevékenység címmel megjelent egy cikk, amely igyekszik megerősíteni azt, a polgármester által kerek egy éve sugallt tételt, miszerint a hivatal mindezidáig csapnivalóan működött, de most aztán az „új” önkormányzati vezetők rendet teremtenek. Ennek alátámasztására semmilyen konkrét tényt nem tudott felmutatni, ezért szükség volt szakmai érvekre, különben kiderül, hogy alaptalan a vádaskodás.
A fent említett cikk sem jut túl az általánosságokon, és bár Jegyzői tájékoztató a címe, kétségeim vannak afelől, hogy Ön lenne a szerzője. Egyrészt nem is hasonlít az Ön stílusára (volt alkalmam olvasni írásait). Másrészt nem hiszem, hogy a véleményét egyes szám harmadik személyben fogalmazná meg („…a jegyző … álláspontja szerint…”). Harmadrészt pedig nincs aláírás a cikk alatt, ami legenyhébb kifejezéssel is szokatlan egy köztisztviselőtől, különösen egy hivatal vezetőjétől. Amennyiben beigazolódik a gyanúm, és valóban nem Ön az írás szerzője, úgy „nem inge, ne vegye magára”, bár úgy hallottam, más fórumokon is hevesen bólogatott, amikor elődei sorozatos jogsértését kellett igazolnia.
Az elmúlt egy évben, amióta jó néhány kollégámmal együtt kénytelenek voltunk elhagyni a tárnoki polgármesteri hivatalt, folyamatosan érnek a vádak, miszerint a hivatalban a jogsértések mindennaposak voltak, azt a látszatot keltve, mintha helyrehozhatatlan kárt okoztunk volna. A módszer gyermeteg, a demagógia alapja. Jelentéktelen hibákat, hiányosságokat felnagyítanak, bolhából elefántot csinálnak és úgy állítják be, mintha összeomlana a tárnoki hivatal, ha az új vezetés nem sietne a megmentésére. Példa erre a nemdohányzók védelméről szóló szabályzat, amivel állítólag sok-sok éves hiányt pótolt az új vezetés. Én viszont úgy gondolom, a szabályzatok gyártásával a dohányfüst még megmarad, talán nem ez a legnagyobb probléma a tárnoki hivatalban.
Addig nem is foglalkoztam ezekkel a butaságokkal, amíg mindez egyértelműen az előző ciklus helyi politikusai, képviselői ellen irányuló hadjárat része volt csupán. Nem újdonság az, hogy a politikusok ott pocskondiázzák egymást, ahol csak tudják, mértéket és jólneveltséget nem ismerve.
Most is csak azért kaptam fel a fejem, mert a cikkből úgy tűnik, a jegyző, akinek bizony nagyon is távol kellene tartania magát a politikai csatározásoktól, beszállni látszik ebbe a mocskos játszmába.
Ön nem ismerheti, milyen körülmények között születtek a tárnoki rendeletek, milyen nehézségekkel küszködtünk a megalkotásukkor, milyen konkrét ügyekben jártunk el, ami a végrehajthatóságról is képet adna. Ráadásul azok az ügyintézők, akik ezekkel az ügyekkel foglalkoztak, szintén nincsenek már a polgármesteri hivatalban, hogy tájékoztathatták volna Önt minderről. Engem még egy telefon erejéig sem keresett meg, ha valamit nem tudott. Márpedig akinek nincs elegendő információ a birtokában, az jobban teszi, ha nem nyilvánít véleményt olyan ügyekben, amelyekről fogalma sincs.
Amint azt Ön is helyesen állapította meg, a közigazgatási hivatal nem tett törvényességi észrevételt, azt már én teszem hozzá, hogy kifejezetten elégedett volt a tárnoki hivatal munkájával. Sőt, örülne, ha sok-sok olyan hivatal lenne, ahol csak ennyi hibával dolgoznak. Ha jól tudom, jegyzői beosztást Ön ezelőtt még nem látott el. Sokat kell még tanulnia, ez nyilvánvaló. Egy kezdő jegyzőnek illett volna előbb a közigazgatási hivatallal és a környező településekkel konzultálnia, mielőtt megtámadhatatlan kinyilatkoztatások formájában minősíti tapasztaltabb elődei munkáját.
Az is igaz, hogy a jogalkotási munka folyamatos tevékenység. Ezért nem becsmérelni kell a készen kapott hivatalt, hanem folytatni a megkezdett munkát, aminek az is része, hogy rendszeresen - és nem csak vezetőváltáskor -, felül kell vizsgálni a rendeleteket (is). Ez a jegyző feladata. A jegyző végezze a dolgát. A saját dolgát. Politikamentesen.
Szíves figyelmébe ajánlom, hogy a közszolgálat nem jelenti a hatalom feltétlen kiszolgálását. Megértem én, hogy a jegyző anyagilag, egzisztenciálisan is függ a polgármester és a képviselők jóindulatától. A jegyző jogállása sajnos a mai napig rendezetlen. Megkeseríthetik az életét, ha nem hódol be az aktuálisan hatalmon lévőknek. Már ha ezt várják el tőle. Ezzel együtt kötelessége ellenállni a politikai nyomásnak, és nem vállalhatja, hogy a hatalom eszközeként szakmainak álcázott érveket kreál a tisztességes, becsületes köztisztviselők lejáratására irányuló kampányhoz, csak azért, hogy jó pontokat szerezzen a hatalom birtokosainál.
A helyzet emlékeztet az egyik korosodó kolléganőnkre, aki egy nap azért vásárolt citromsárga pulóvert és piros, kék, rózsaszín sálakat, hogy tinédzsernek látsszon. Csak azt hagyta figyelmen kívül, hogy ráncosodó nyaka és májfoltos keze elárulja a korát.
Nem elég ideig-óráig elterelni a figyelmet a hibáinkról. Nem lehet hozzáértőnek, szakszerűnek látszani azzal, ha becsméreljük az elődeink munkáját. Ugyanis kilóg a lóláb.
Ön Budafokon dolgozott korábban. Azzal, hogy a budafoki önkormányzati rendeleteket, szabályzatokat lemásolja, címüket kicseréli tárnokira, talán meg tudja téveszteni a hozzá nem értő képviselőket. Látszattevékenység, ami a szorgos és hozzáértő munka látszatát kelti. De akkor legalább venné a fáradságot és kitörölné ezekből a rendeletekből a „fővárosi”, „kerületi” kifejezéseket. Csak azért, hogy az a bizonyos lóláb ne lógjon ki ennyire. Az új Szervezeti és Működési Szabályzatban például nyüzsögnek ezek a kifejezések. Még humor is van benne, mert egy helyen ki akarták törölni a „fővárosi” szót, és automatikusan beírni helyette a „települési”-t, de nem sikerült, „főtelepülési” lett belőle. A dolog pikantériája, hogy így a teljes kifejezés „főtelepülési közigazgatási hivatal” lett.
Látszik, hogy a képviselők sem olvassák el ezeknek az új rendeleteknek a szövegét, különben észrevették volna az ilyen szarvashibákat. És esetleg azt is észrevették volna, hogy tartalmukban semmiben sem különböznek a régi, tárnoki rendeletektől.
Volt Tárnoknak 1998-99-ben egy jegyzője, aki a csepeli önkormányzattól jött. Abban az időben elárasztották Tárnokot a csepeli rendeletek másolatai, természetesen tárnokira átírva. Ezt a trükköt már ismerjük. Megjegyzem, ez a jegyző másfél évig sem bírta ki Tárnokon.
Mindeddig nem kívántam beleszólni az Ön munkájába. Ha láttam is hibákat, nem szóltam, gondoltam, bele kell szokni a jegyzői munkába. A történtek után mégis szóvá teszem, hogy a nagy felülvizsgálat során nem kellett volna hatályon kívül helyezni egy olyan rendeletet, amit már egy éve hatályon kívül helyeztünk. Szíveskedjen előterjeszteni a 24/2007. (X. 19.) rendelet módosítását, ugyanis a 18/2005. (VII. 11.) rendeletet egyszer már hatályon kívül helyezte a 14/2006. (VI. 06.) rendelet 22.§ (2) bekezdése. Azt már csak remélni tudom, hogy ezt a jogsértő előterjesztést nem azzal indokolták, hogy az építéshatóság jogellenesen adott volna ki építési engedélyeket a Falura, ami Önök szerint – tévesen – változtatási tilalom alatt lett volna még mindig. Ha már itt tartunk, hol van a hatályos rendeletek nyilvántartása, amely adatbázis az én távozásomkor még naprakész volt? Azt meg sem nézték?
Az önkormányzat követeléseiről való lemondás rendeleti szabályozása jogsértő, abszolút szabad kezet ad a polgármesternek. Lehetőséget ad arra, hogy annak engedje el a tartozását, akinek kedve tartja, visszaélésre ad alkalmat. Primitív jogi hiba, aminek elkerülésére csak az Államháztartási törvényt kellett volna figyelmesen elolvasni.
Folytassam? Nem teszem. Legalábbis most nem.
Nevezzem a hibáit – a polgármester szóhasználatával élve – sorozatos jogsértésnek? Nem teszem. Nem alacsonyodom le erre a szintre, nem manipulálok a szavakkal.
Én nem hódoltam be a politikának. Sem az előző ciklusban, sem most. A különbség ott van, hogy az előző ciklusban ezt a helyi politikusok tiszteletben tartották.
Bizonyára kíváncsi rá, miért távoztam a hivatal éléről három hónappal a választások után. Többek között azért hagytam ott a hivatalt és hagytam félbe a megkezdett munkát - amit Ön olyan könnyedén lekicsinyel -, mert nem voltam hajlandó a mocskos játékban részt venni, és a piszkos munkát elvégezni. Nem kívántam eszköz lenni azok kezében, akik az előző vezetést mindenáron le akarták járatni. Nem voltam hajlandó eltávolítani azokat a kollégáimat, akik ilyen-olyan okból útban voltak az új önkormányzati vezetésnek. Nem voltam hajlandó kinevezni az egyik képviselő rokonát, és nem adtam külön jutalmat, fizetésemelést a másik rokonnak.
Önt nem gondolkodtatta el az a tény, hogy a 27 dolgozóból hirtelen nyolcan távoztak a hivatalból? A „közigazgatási puccs” szánalmas elmélet erre.
Megköszönöm türelmét, mert kissé hosszúra nyúlt a levelem. Másolatát elküldöm néhány tárnoki barátomnak és ismerősömnek, akikről úgy gondolom, eléggé felvilágosultak ahhoz, hogy megértsék mondandómat. Olyanoknak is, akik a másik oldalon állnak, de adok a véleményükre. Mert ez itt nem politikai ügy. Legalábbis nem szabadna, hogy az legyen. Felteszem továbbá a www.tarnok.net honlapra is, hogy azok is olvashassák, akik nap, mint nap megállítanak az utcán, és azt kérik, válaszoljam már meg azt a sok mocskolódást, amivel a hivatali dolgozókat illetik. Ugyanis ne feledjük, ezek a vádaskodások ugyanúgy sértik azokat a hivatalban dolgozó munkatársakat is, akik ottmaradtak. Ne várja, hogy ezt Önnek el fogják panaszolni. Annál sokkal jobban féltik az állásukat. Ők is részt vettek, teljes odaadással abban a munkában, amivel jobbítani szerettük volna a hivatali ügyintézést. Nem volt elég időnk arra, hogy befejezzük. Remélem, Önnek sikerülni fog.
Választ nem várok a levelemre, terméketlen vitát sem szeretnék generálni. Célom csak az volt, hogy tudatosuljon Önben is: akiket minősít, itt élnek Tárnokon és mint volt hivatali dolgozók, pontosan tudják, mi folyik most a hivatalban..
Üdvözlettel
Bayer Margit
volt tárnoki jegyző |
Gondolatok egy beszámoló kapcsán
Tárnok polgármestere sokadszorra nevezi „közigazgatási puccsnak” azt a sajnálatos tényt, hogy nem sokkal önkormányzati működésük megkezdését követően sikerült elüldözni a hivatalból számos tapasztalt, kiváló dolgozót, köztük vezetőket is. Lehetséges volna, hogy nem látta, nem érzékelte, mi történik körülötte, vagy ez is valamilyen stratégia része?
A választásokat követő fél évben nyolc munkatárs, a dolgozók közel egyharmada hagyta ott a hivatalt. Ez azért több mint elgondolkodtató. Lássuk csak, mi is történt.
Volt egyszer egy önkormányzat, ahol a választások után új képviselő-testület alakult, új polgármesterrel. Ha nem is mindennapos, de nem szokatlan, négyévente előforduló esemény. Ez a közszolgálatban dolgozókat, így a polgármesteri hivatalokat sem éri, nem is érheti váratlanul.
A váltás rutineljárás. Ilyenkor tájékoztatni kell a polgármestert és a képviselőket, az önkormányzatot belülről még soha nem látott helyi politikusokat arról, hogyan is működik egy település. Nem volt könnyű dolog, de hivatásukhoz méltóan a mi hivatali vezetőink helyt álltak. Sokat túlóráztak, dolgoztak, hogy a működés folyamatosságát fenntartsák. Köszönetet nem kaptak érte, csak bizalmatlanságot. Azaz, egy idő után csak dolgoztak volna, ugyanis napjaik nagy részét egyre inkább az alaptalan vádaskodások elleni védekezés töltötte ki. Az új képviselők egy része eleve úgy gondolta, hogy aki a régi vezetés alatt dolgozott, az csak áruló lehet, és egészen biztosan be akarja csapni őket. (Nem ártana a kezdő képviselőknek előírni a közigazgatási alapvizsgát, hogy némi fogalmuk legyen a közigazgatás működéséről. )
Mindennaposak lettek a támadások, a fenyegetések, a megaláztatások. Ehhez felhasználták az egyik képviselő hivatalbeli rokonát is. Belülről kezdték el bomlasztani a hivatalt. Egy vélt vagy valós sérelmektől szenvedő emberről van szó, aki úgy érezte, most jött el az ő ideje. Mintha ő nyerte volna meg a választásokat – mondogatták a kollégák -. olyan nagy lett a mellénye. Ismerjük, milyenek a sértett, bosszúszomjas emberek, különösen, ha a hatalom is mögéjük áll. Az előző nyolc év mellőzését most kompenzálni szerette volna, ezért dróton rángatott bábuként bármit megtett, amire a hatalom új birtokosai utasították. Rettegésben tartotta a kollégáit, úgy viselkedett, mintha a dolgozók jövője tőle és képviselő barátaitól függne. Alázatot és meghunyászkodást várt el a kollégáitól. Bennfentességét bizonyítandó, a hivatallal kapcsolatos rendteremtési terveit mindig úgy vezette fel, hogy: „én és a Gábor…, én és a férjem…” Rendszeresen azzal riogatta a dolgozókat, hogy mivel alkalmatlanok a beosztásuk ellátására, előbb-utóbb menniük kell. Hacsak nem nyerik el az ő jóindulatát, már akinek erre egyáltalán esélye volt, hiszen a legtöbb kollégával már korábban összeveszett. Nem jött be, amit szeretett volna, ha eddig csak keresztülnéztek rajta, mostantól kifejezetten kerülték. Gyakran siránkozott azon, hogy elhallgatnak a kollégák, ha ő bemegy egy irodába. Ettől még frusztráltabb lett. Egyre esztelenebb ötleteket adott képviselő rokonának, elvbarátainak és „a Gábor”-nak, hogyan lehetne átszervezni a hivatalt és az intézményeket. Mindenféle racionalitást sutba dobva, a közös érdekek mentén egymásra találtak, és a feje tetejére állították a hivatalt, miközben megsértettek, megbántottak, megaláztak jó néhány becsületes, szorgalmas és az új vezetéssel még mindezek ellenére is lojális szakembert.
Az elméletük szerint a pénzügyi vezetőt le kell fokozni egyszerű ügyintézővé, le kell csökkenteni a fizetését (meg is tették!), ugyanakkor kötelezni kell arra, hogy az eddigi (vezetői) munkáját továbbra is végezze. Készítse el az önkormányzat költségvetését, vállaljon érte felelősséget egyszerű, mezei beosztottként (!), majd később tanítsa be a helyére kerülő új vezetőt. Utána persze nem tartanak igényt a szolgálataira, ezt nyilvánvalóvá tették számára. Nap, mint nap fegyelmivel fenyegették valamilyen légből kapott ürüggyel, amiről másnap kiderült, hogy semmi alapja. A közigazgatási hivatal vezetőjének kellett személyesen kiszállnia a településre, hogy elmagyarázza a polgármesternek, jogsértőek az intézkedéseik, és jobban teszik, ha megegyeznek a dolgozóval, elkerülendő a munkaügyi pert, amit a dolgozó minden bizonnyal megnyerne. Végül persze kiegyeztek vele. Az nem ismeretes, hogy a képviselő hivatalbeli rokona mit kapott a vezetéstől a jó tanácsért és annak következményeiért. Úgy hírlik, fizetésemelést kapott, ő egyedül a hivatalban.
A rokonnak egy másik irodavezető is útban volt. Újabb tanácsot adott, ezúttal a három napja hivatalban lévő új és önhibáján kívül gyakorlatlan, megbízott jegyzőnek. Alkalmatlannak titulálták az irodavezetőt. A több évtizedes tapasztalattal rendelkező, elismerten jól dolgozó kollégát a törvénysértő módon jegyzővé avanzsált pályakezdőnek volt mersze írásban (!) alkalmatlannak minősíteni és megvonni vezetői pótlékának egy részét. Persze a kolléga a bírósághoz fordult. Miután az önkormányzat új vezetése megkapta az első idézést a tárgyalásra, gyorsan megszűntették a kolléga munkakörét és végkielégítéssel elküldték. Ő meg persze örült, hogy mehetett, hiszen ki akarna ilyen munkahelyen maradni.
Időközben a régi jegyzőnek is elege lett a napi szekatúrából. Nem volt hajlandó kinevezni a képviselő egyik rokonát, és nem volt hajlandó leváltani a pénzügyi vezetőt, még akkor sem, amikor erre írásban szólították fel (!). Nem akart úgy nekiindulni egy új évnek, hogy a pénzügyi vezetőjét, akinek kisujjában van a költségvetés készítés, elmarják mellőle, kiszervezik alóla a hivatalt. És azt sem tette meg, ami bizony, ha hiszik, ha nem, igaz történet: két hét betegállomány után a kollégákat feljelentették az egészségbiztosítási pénztárnál táppénzcsalás miatt. Sokáig lehetne folytatni a hasonlóan dicstelen esetek sorát, de nincs értelme újra feltépni a sebeket. Mindenesetre, aki tehette, elment korkedvezménnyel nyugállományba. Egyes képviselők és rokonaik szerint nem kell sajnálni őket, a hivatal ajtajában sorba állnak a jobbnál jobb szakemberek, hogy itt dolgozhassanak. A régi jegyző mérlegelt és döntött. Lemondott, otthagyta a hivatalt. Bolond is lett volna ilyen körülmények között maradni.
No de térjünk vissza polgármesterünk kedvenc kifejezésére, a közigazgatási puccsra. Ez a nyolc dolgozó, a „puccsisták”, köztisztviselők. A fizetésükből élnek, nincsenek tartalékaik. Nemcsak ők nyolcan, de jóval többen is otthagyták volna a hivatalt, ha nem fenyegette volna őket az egzisztenciális csőd. Nem mindenki talál azonnal új munkát, és valamiből addig is élni kell, ezért a többség, reggelente ugyan gyomorgörccsel, de maradt. Aki viszont tehette, az elment. Nem azért, mert nem szerettek dolgozni. Nem azért, mert féltek maradni. És nem is azért, mert meg akarták buktatni a politikusokat. Nevetséges feltételezés. Dőreség azt gondolni, hogy ezek a kishivatalnokok valamiféle homályos politikai cél érdekében feladják az állásukat.
Felelősen gondolkodó vezetőhöz méltatlan ez az összeesküvés elmélet. Ráadásul olyannyira légből kapott, hogy nincs, aki komolyan venné. Ugyanakkor elhiszem, hogy fájdalmas lehet egyedül maradni a gondokkal, és a polgármester cserbenhagyásként éli meg a munkatársai távozását. Csakhogy ez nem volt hirtelen távozás. Nem kellett volna így történnie, ha emberszámba veszik őket. Senki nem tűri sokáig a megaláztatások sorozatát. A fene nagy bizalmatlanság oda vezetett, hogy az új önkormányzat maga alatt vágta a fát. Amikor aztán a földre huppant, kitalálta ezt az összeesküvés elméletet.
A választások idején közszájon forgott, hogy az egyik polgármester-jelölt összeállított egy listát azokról a személyekről, akiket választási győzelme esetén el kell távolítani a tárnoki intézményekből. Polgármesterünk tagadja, hogy lett volna ilyen listája. Biztosan így is van, miért ne hinnénk neki. Furcsa módon mégis egyre több nevet lehet kipipálni ezen a nem létező listán. Amikor arról olvasok, hogyan kívánja az önkormányzat az intézményeit átszervezni vagy megszűntetni, az az érzésem, hogy nemsokára teljes lesz az a lista.
Bayer Margit, volt tárnoki jegyző
|
[2-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
